Hedvig meghegeszti a világot - 8.

2019. október 06. - dryka

Az Indiai-vízesés fölött szokatlanul lassan repültek át.

– Haladjunk már, te nyúl! – zsémbelődött Nyerítés szomszéd, ám a motortérből csak morgás szűrődött ki.

– Ödön biztos elaludt – feltételezte Hedvig. – Kifáraszthatta a verseny, hisz még horkol is, hallod?

– Hallom hát. Így nem érünk vissza vacsorára!

Tovább

Hedvig meghegeszti a világot - 7.

A wau sárkány valóban nagyszerű segédeszköznek bizonyult. Úgy szántották vele a meleg széltengert, akár a legkitűnőbb hajó az óceán vizét. Ha a villámos propeller túlságosan felgyorsította őket, kicsit állítottak rajta, és máris lassíthattak a tempón. A hendikepjármű ismét kormányozhatóvá vált, így Ödön sem nyavalygott annyit.

– Az ott Ausztrália – mutatott maguk elé Hedvig, miután megnézte a térképen, hová is tartanak.

Tovább

Hedvig meghegeszti a világot - 6.

A barlangon kívül dúlt-fúlt a vihar. A szél ide-oda dobálta a hendikepjárművet, miközben Hedvig a propellert igyekezett felhegeszteni a hátuljára. Az eső eláztatta a védőszemüvegét, így jobbára azt sem látta, mit forraszt éppen. De végül sikerrel járt.

– Kész! Indulhatunk a városba! – rikkantotta, és ugyanezzel egy időben egy jókora villám csapott a frissen felszerelt propellerbe.

Hedvig az első ülés támlájának csapódott, ám nem a villámcsapás erejétől, hanem attól, amit az okozott. Ugyanis a villám ahelyett, hogy tönkrevágta volna a propellert, beleköltözött, és most csaknem szuperszonikus sebességgel száguldottak át a Csendes-vízesés felett, igaz, hangosabban, mint az illendő lett volna, és haladtak a következő kontinens felé.

Tovább

Hedvig meghegeszti a világot - 5.

A széllökések vadul tomboltak odafenn. Egymással versengtek, melyikük tud nagyobbat lökni a hendikepjárműn, ami hol az egyik, hol a másik oldalra billent ki. Ezúttal Hedvig vezetett. Ő mégiscsak fiatal, Nyerítés szomszéd gyenge karjai talán már nem is tudnák megtartani a kocsit ekkora erővel szemben.

Villámok cikáztak az égen, olykor a felhőkön dobszólót játszott egy ősi indián szellem. A meginduló esőcseppek erőteljes ütemet vertek alá.

– Keressünk egy helyet, ahol megbújhatunk, amíg elül a vihar! – kiáltotta túl Hedvig az orkánt.

Tovább

Kincset találni

Recenzió A kaszabmanóról Buzási Viktóriától

Szeretem ezt a mesekönyvet. Amikor végre kézbe vehettem a nyomdából frissen előkerülve, tudtam, hogy ezt a fajta örömöt soha többé nem fogom érezni. Ez a legelső könyv öröme, azé a könyvé, amelyhez én is hozzátehettem a magam mondanivalóját, illusztrációk formájában. Nagyjából negyedóráig csak fogtam és fogtam, nem tudtam betelni vele, úsztam a boldogságban. Minden tetszett rajta: a színe, a kötése, a tördelés, a papírillat. Nehéz lenne elfogulatlanul nyilatkozni róla, nem is lennék rá képes.

Tovább

A fiú, aki toronyba ment fel; a lány, aki dombról jött le

A városi fiú felcaplatott a toronyba, combjai égtek a lépcsőzéstől. Sok láb koptatta már őelőtte a fokokat, tükörré csiszolva azokat. Mit látnak benne? Egy utat felfelé, amely önmagukhoz vezet. Ki könnyedén megteszi, ki nehezen veszi, bárhogy is, de néhány lépcsőfokkal mind közelebb kerülnek.

Sok ezer szempár csodálta már ugyaninnen a kilátást, ahogy változott az alant elterülő város. A lapos tetőket, alacsony házakat egyre magasabbak váltották fel, az ég felé törekvő szintekkel. Az emberek egyre feljebb zsúfolódtak össze, mert vízszintesen már nem fértek el. Családok épültek egymásra, majd tűntek el. Csak a téglákba ivódott emlék maradt utánuk, de vajon egy épület ezekből mennyit szívhat fel?

Tovább

Életfonalak

Egy fonal vezet keresztül az életen. Valójában több is, bár általában még a sajátunkat sem látjuk. Mindenkihez tartozik egy különálló, ezek olykor-olykor mégis közös helyre futnak ki: egy másik emberhez, kisebb-nagyobb momentumokat kötnek össze egymással, velünk, melyekről akkor, ott nem is gondolnánk, hogy lényegesek, egészen addig, amíg útfélen-utcasarkon vagy a sokat használt járdakövek buktatóiban ismételten beléjük nem botlunk. Akkor rájövünk, hogy nahát, ez ezért volt! Kitérőkkel halad, elágazik, ha kell, ha nem, hogy kipróbáljunk új útvonalakat is, hátha mégsem csak egy irányba tart, de aztán mindig kiderül, hogy önmagába vet hurkot. Azt hihetjük, hogy nem tökéletes, de valójában éppen ettől az, mert így sodor minket azzá, akik lehetünk.

Tovább

Hedvig meghegeszti a világot - 4.

Kikerülték a Csendes-óceán vízesését, átbújtak az Indiai alatt, végül dugóhúzóként csavarodva felszálltak az Atlanti-vízesés mentén.

– Amerikában minden van, bizonyára szódafújó tűzoltóautót is találni – magyarázta Hedvig a térképet böngészve.

– Nagyszerű. Akkor vacsorára tényleg hazaérünk. – Nyerítés szomszéd jobbra rántotta a botkormányt, hogy kikerüljön egy rozsdás fecskét. Bár látni nem látta, de hallotta, ahogy nyikorog a szárnya. Befőtt is éppen, hogy ki tudott térni előle. Alig várta, hogy Ödön hasa még egy kicsit lelapuljon, és akkor végre ő is kényelmesen elhelyezkedhet a puha ülésen. Kezdett elfáradni ennyi repüléstől.

– A levegőben nehezebb futni – méltatlankodott Ödön is.

Tovább

Hedvig meghegeszti a világot - 3.

Mivel Hedvignek egyetlen szárnyat már sikerült átszerelnie, a hendikepjármű valójában félig zuhant, félig pedig repült, de ebből inkább csak a zuhanást érezték.

Hedvig gyorsan átmászott Nyerítés szomszédon, hogy nekilásson a másik ajtónak is. Szerencsére az autó nagyjából vízszintben maradt, csak Hedviget sodorta felfelé a szél, ami most még sebesebben suhant el mellettük, mint amikor hat keréken száguldottak az úton.

Tovább

Hedvig meghegeszti a világot - 1-2.

1

 

Hedvig egy délután arra ébredt, hogy a világ csikorogva-nyikorogva szétesett. Persze, csak a Föld, de Hedvig világát ez képezte.

Este sokáig dolgozott, mert számtalan hegesztenivalója akadt: letörött az egyik lábas füle, Nyerítés szomszéd sétapálcájának levált a feje, és még a hendikepjármű botkormánya is meggörbült. Akkor a világgal még minden rendben volt. Most azonban, amikor a Nap éppen, hogy elhagyta a szögmérő szerinti kilencvenedik fokot úgy hússzal, mindent rozsdapor borított, és még javában belengte a világot.

Hedvig végighúzta mutatóujját az ajtó szemöldökfáján, mert az amúgy is igazításra szorult, és az egész ujjbegye csupa barna lett.

– Hm – töprengett. – Itt tenni kell valamit.

Tovább