Hedvig meghegeszti a világot - 3.

2019. június 10. - dryka

Mivel Hedvignek egyetlen szárnyat már sikerült átszerelnie, a hendikepjármű valójában félig zuhant, félig pedig repült, de ebből inkább csak a zuhanást érezték.

Hedvig gyorsan átmászott Nyerítés szomszédon, hogy nekilásson a másik ajtónak is. Szerencsére az autó nagyjából vízszintben maradt, csak Hedviget sodorta felfelé a szél, ami most még sebesebben suhant el mellettük, mint amikor hat keréken száguldottak az úton.

A szemére húzta a védőszemüvegét, és hegeszteni kezdett. A szikrák most úgy süvítettek fel mellette, mint a hazafelé tartó hullócsillagok. Ripsz-ropsz el is készült a másik szárny, a hendikepjármű pedig vitorlázórepülésbe váltott.

Hedvig letelepedett az anyósülésbe, hagyta, Nyerítés szomszéd hadd vezessen. Az öreg láthatóan rendkívül élvezte, és még az sem zavarta, hogy a motorháztetőtől nem lát semmit. Amúgy is vaksi volt, legfeljebb a járgány elejéig látott volna el, ugyanis a szemüvegét otthon hagyta. Vagy a kardigánja zsebében, ezt nem tudta biztosan, most pedig nem ért rá kotorászni.

– Régen én nyertem meg minden versenyt. Otthon sorakoznak a kupák.

– Hogyhogy nem láttam még őket? – csodálkozott el Hedvig, ugyanis gyakran járt át a bácsihoz meghegeszteni ezt-azt, mert az folyton-folyvást eltört valamit a botjával. Megesett, hogy a virágcserepet rántotta ki a hűtőből, vagy a hőmérsékletjelző fémhalat igazinak nézte, és megpróbálta kifogni a kádból – olyankor vagy a horog tört el, vagy a fémhal szabadult meg egy újabb pikkelyétől, így mindig kevesebb fokot mutatva a valóságosnál.

– Mert elrejtettem. Védeni kell őket a ravaszdi tolvajok elől, már nem egyszer megpróbálták ellopni, ezért külön szobát építettem a tárolásukra a pincédben.

– Az enyémben? – hökkent meg Hedvig.

– Gondoltam, úgysem jársz le oda gyakran. Meg akkor még különben sem laktál ott.

– De hát soha nem láttalak lemenni a pincémbe.

– Persze, mert egy titkos alagúton át közlekedek, ami összeköti a te pincédet az enyémmel.

Hedvig szóhoz sem jutott a döbbenettől.

– Erről azért szólhattál volna – mondta végül, mivel más nem jutott az eszébe, mit is mondhatna.

– Holnap megmutatom – kacsintott rá Nyerítés szomszéd engesztelésképp. – Este már túl fáradtak leszünk ehhez, és különben is, dolgom van.

Befőtt figyelmesen pásztázta a légteret, hisz rajta múlott, hogy jó irányba kormányozza a szárnyas járművet. Meg hát azt sem tudhatta, nem csap-e le váratlanul egy gólya. Még az a szerencse, gondolta, hogy a plüssbékákat kizárólag a plüssgólyák eszik meg, abból pedig nem sok lófrál az égen. És ekkor megpillantott valamit. Egy fémes kiszögellést pontosan a Föld középpontjánál. Foltokban ugyan rozsda borította, de leszállásra alkalmasnak tűnt. Oda is irányította a hendikepjárművet, és sikeresen landoltak.

 

Két gombóc formájú alak éppen akkor zárta el a locsolócsövét, azzal sietve elgurultak. Hedvig nem foglalkozott velük, amúgy sem érték volna őket utol. Helyette a Föld középpontját vizsgálta meg.

– Hm, valóban rosszabb a helyzet, mint gondoltam – állapította meg, miután ráöntette a flakon rozsdamarót. – Sajnos keveset hoztam, több üveggel kell.

Körbenézett, de sehol nem látott rozsdamarót, csupán a lefolyóba ömlő tengerek alkotta zuhatagokat, amelyek a földrészekről ömlöttek alá, egészen pontosan a Föld lefolyójába.

– Hogy fér ebbe ennyi víz? – kérdezte Befőtt a ház nagyságú kockát nézve – ugyanis, ha eddig nem említettem volna, a Föld középpontja a hiedelmekkel és a tudósok rajzaival ellentétben nem gömb alakú, hanem kocka.

– Biztosan megszárítja egy gép, amikor belekerül. Úgy több fér el kis helyen – találgatott Hedvig.

– Bizony – erősítette meg Nyerítés szomszéd. – A versenytársak autóját is így tankoltuk meg. Átraktunk mindent az enyémbe, hogy nekik több jusson a célig.

Addigra Ödön is felevickélte magát annyira, hogy ki tudott kukkantani a motortérből.

– No hiszen! Ezért nyertél mindig.

Nyerítés szomszéd laaassan bólintott, mellé még el is mosolyodott.

– Igaz, ami igaz, nagy pernahajder voltam egykoron.

– Most azonban segítségre volna szükségem, nem pernahajderekre – tette csípőre a kezét Hedvig. – Rozsdamarót kell még szereznünk. Így nem hegeszthetem meg a világot.

– De hol találunk ennyit? – brekegte Befőtt.

Ödön rosszallóan csóválta a fejét.

– A rozsdamaró egy cseppet sem környezetbarát!

Hedvig ezen elgondolkodott. A nyúlnak igaza van, más megoldást kell találniuk. Még egyszer körbekémlelt, hátha valami elkerülte a figyelmét, majd mélyet sóhajtott.

– Kell keresnünk egy olyan tűzoltókocsit, ami szódát fúj. A tartálya is elég. Rászerelem a hendikepjárműre, és a szódával lefújjuk az egész világot.

– Szódával? – húzta el a száját Ödön. – Attól csak böfögni lehet, mihez kezdenénk vele?

– Ha ráfújjuk a fémre, az leböfögi magáról a rozsdát – magyarázta Befőtt.

– Okos kis plüssbéka vagy, Befőtt – simogatta meg a fejét Hedvig. – Akkor induljunk is, mielőtt túl késő lesz.

– Bizony, hamarosan itt a vacsoraidő, nekem pedig addigra haza kell érnem – fújta Nyerítés szomszéd.

Hedvig megrázta a fejét.

– Nem azért lesz túl késő, hanem mert a földrészek akár le is törhetnek.

Az öreg eltöprengett ezen.

– Való igaz, nem örülnék, ha egy hegy beleállna a kertembe. Az olyan, mint egy szálka: ki sem lehet húzni onnan.

Így hát visszapattantak a hendikepjárműbe, hogy találjanak egy szódás tűzoltókocsit.

A bejegyzés trackback címe:

https://irasokesamitasok.blog.hu/api/trackback/id/tr8314886870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.