A mézesbába

2018. december 06. - dryka

Végestelen-véges messze, egy rejtett erdő még rejtettebb szélén lakott a szüleivel Rózsika és Fülöp, a testvérpár.

Amikor Rózsika és Fülöp azon a hólepte éjszakán felriadtak a hangra, már csak a bagoly huhogott odakinn az erdő mélyén, az egyik fenyőről pedig éppen egy nagyobb adag hó zúdult a tetőre.

– Te is hallottad? – kérdezte Fülöp.

– Ühüm. Olyan félelmetes volt. – Rózsika egészen az orráig húzta a takarót.

Ekkor ismét felharsant a gonosz, boszorkányos kacaj.

– Félek – suttogta Rózsika, és most már ki sem látszott a takaró alól. Vele szemben Fülöp viszont kipattant az ágyból.

– Ideje megkeresnünk, honnan jön!

– Én nem megyek sehova! – tiltakozott a kislány.

– Ne butáskodj, Rózsika! Mi van, ha gyerekeket tart fogva és süt meg a mézeskalács házikójában, mint a mesében? Te is beláthatod, hogy ezt igazán nem hagyhatjuk!

Fülöp már rángatta is le a takarót testvérkéjéről.

– Szerintem meg éppen emiatt nem kellene odamennünk – húzta az ellenkező irányba a paplant a kislány. De Fülöp nem adta fel.

– Majd megvédelek! – jelentette ki.

Erre már Rózsika kikukucskált fél szemmel.

– Biztos?

– Persze – bólintott a kisfiú.

– Hát jó – egyezett bele végül a kislány.

Jó melegen felöltözködtek, azután nesztelenül osontak ki a házból, nehogy felébresszék a szüleiket, majd ellopakodtak az alvó kutya mellett. Egyenesen az erdőbe igyekeztek, ami nem messze terült el az otthonuktól.

Az erdőbe csupán a vékony holdsarló fénye szüremlett be az ágak között, de a fehér hónak hála a szemük gyorsan megszokta a sötétséget.

– Honnan tudjuk, merre menjünk? – aggodalmaskodott Rózsika, és még összébb húzta magán a kabátját.

Fülöp körbetekintett.

– Ott – mutatott maguk elé. – Ezek morzsák. Kövessük!

Elindultak a süteménymorzsával végigszórt ösvényen.

Csizmájuk alatt ropogott a hó, a hideg levegő pirosra csípte az arcukat. Minden apró neszre felkapták a fejüket, és olykor úgy érezték, mintha árnyak surrannának el mellettük.

– Biztos csak az erdei állatok – nyugtatta kishúgát Fülöp, amikor egy tisztásra értek.

A hóval lepett mező végében egy ház állt, de nem akármilyen ház! Mézeskalács ház volt az, nem más. Mézeskalácsból volt az oldala, a teteje, az ereszről cukorjégcsapok lógtak, a falát színes cukormáz minták, valamint világító gömbfüzérek díszítették, kéményéből pedig füst gomolygott az ég felé.

Rózsika reszketve húzta össze magát olyan kicsire, amekkorára csak tudta, ám Fülöp megragadta a kezét és magával rántotta.

– Lessünk be az ablakán! – mondta, és úgy is tettek.

Odabenn egy kampós orrú boszorkány helyezett egy ládát a lapátja végére, betolta a kemencébe, majd kisvártatva gonoszan felkacagott.

– Menjünk haza – javasolta Rózsika.

– Várj még! Nézzük meg, mi sül ki belőle. Szerinted mit rakhatott a kemencébe? Mi lehetett abban a ládában?

Jó ideig toporogtak egy helyben, mire a boszorkány végre kihúzta a lapáttal a dobozt, megfújta néhányszor – össze is köpködte –, ezután két csőrös flakont vett a kezébe: az egyikben piros, a másikban fehér szirup volt. Mindkettőből nyomott a ládába. A két gyerek izgatottan figyelte, mi történik.

Kisvártatva egy mézeskalács szarvas emelkedett ki a dobozból. Vörös orrát megmozgatta néhányszor jobbra-balra, majd kikászálódott. A banya mondott neki valamit, mire a szarvas prüszkölt.

– Ez egy gonosz szarvas – szipogta Rózsika.

– Azoknak a szemük piros, nem az orruk – ingatta a fejét Fülöp. – Szerinted mihez kezd vele?

Ekkor kinyílt a házikó ajtaja, a szarvas pedig kiiramodott rajta, egyenesen be az erdőbe.

Ezután a boszorkány kilapította a következő tésztaadagot az asztalon, majd belesimította egy másik, hasonló ládába, és újra a kemencébe tolta.

– Szerintem gonosz mézeskalács sereget gyárt, hogy megrohamozza a falunkat – vélte Fülöp.

– A mézeskalácsot megenni kell – mondta Rózsika, és már javában falatozott a ház falából. Fülöp a kezére csapott.

– Ne egyél belőle! Nem olvastad a mesét? Úgy akarod végezni, mint a többi gyerek?

Rózsika elszégyellte magát.

– Ha félek, eszem – magyarázta, de ezután nem nyúlt a házikóhoz.

Fülöp tovább töprengett a boszorkány szándékairól.

– Lehet, hogy a mézeskalács állatokkal akarja a gyerekeket magához édesgetni.

A banya újra felvihogott. Dobott még fahasábot a tűzre, majd mivel fogytán volt, kiment a ház mögé, hogy vigyen be még egy kosárral. Fülöp döntött.

– Ki kell vennünk a ládát, és a tűzre dobni a maradék tésztát, hogy megakadályozzuk a tervében. Siessünk, amíg vissza nem ér! – azzal karon ragadta a kishúgát, és besurrantak a házba. Odabenn jó meleg volt, vidáman ropogott a tűz, és olyan finom illatok terjengtek, hogy alig bírtak ellenállni, hogy ne kóstoljanak meg valamit. Ezért inkább levegőt sem vettek, amíg nem végeztek. Együttes erővel betolták a lapátot a kemencébe, kiemelték a ládát, a maradék tésztát meg mind a tűzbe vetették. Ebben a pillanatban csoszogott be a boszorkány.

– Hát ti meg mit műveltek? – ejtette le a kosarat a földre. A két gyerek a falhoz hátrált, tekintetükkel menekülőút után kutattak.

A boszorkány, amint felmérte, mi történt, amíg távol volt, az arcához kapta a kezét.

– Jaj nekem! – Végigtapogatta az asztalt, még alá is benézett, keresztül-kasul futkosott a házban, míg végül lecövekelt a kemence előtt. Krampuszian felkacagott. Fülöp magához ölelte a reszkető Rózsikát.

– Mit tettetek? Most kezdhetek mindent elölről. Jaj nekem, nincs már annyi időm, hogy elkészüljek! – sápítozott a boszorkány.

– Úgy kell neked! – szólt oda Fülöp. – A mézeskalács állatokkal akartad csapdába csalni a gyerekeket, hogy utána őket süsd meg.

A boszorkány csípőre tette a kezét.

– Szóval innen fúj a szél. Folyton az a fránya mese! Mikor értitek már meg, hogy nem csak a gonosz boszorkányok laknak mézeskalács kunyhóban? Én nem a vasorrú-, hanem a mézesbába vagyok.

– Mézesbába? – Fülöp kétkedve tekintett rá, még Rózsika is odasandított.

A banya felsóhajtott.

– Persze, hogy nem tudjátok. Honnan is tudnátok? Mindenki fejében csak az a mese él a gonosz boszorkányról, aki felhizlalta a gyerekeket, hogy azután megegye őket.

– Nem így történt? – kérte számon Fülöp.

– Talán történt ilyen is, nem mindegyikünk jó – mentegetőzött a banya.

– Hallottuk, amikor gonoszan kacagtál – közölte a fiú.

– Az nem azért van – legyintett a banya. – Amikor mézesbábot sütök, a kemencéből kiszálló illatok csiklandoznak. Nem tudok mit tenni ellene.

– Mézesbábot? – Rózsika most már bátrabban fordult a boszorkány felé.

– Úgy van – bólintott a banya. – Ezekben a formákban sütöm őket. Körtefából faragtam még a nyáron, mert a régiek már elhasználódtak. Minden évben ilyenkor figurákat sütök, amelyekkel benépesítem az erdőt, mire a Mikulás megérkezik.

– A Mikulás? – ámultak el a gyerekek.

– Így van. A Mikulás azután, hogy elfáradt az ajándékok kihordásában, itt szokott megpihenni. Teljes csomagot rendel minden évben: mézeskalács és tej töméntelen mennyiségben. És persze mézesbábokat, akik nagyon vidámmá tudják tenni a karácsonyi időszakot. Huszárt is szoktam sütni, úgy ám, nem csak állatokat. A tejbe pedig márcot keverek, attól lesz finom karamellás.

– Mi az a márc? – kérdezték a gyerekek.

– A márc pörkölt cukorból és mézből készült szörp. Ha vízzel hígítjátok, frissítő itóka is lehet, de tejbe is finom vagy akár cukormázba, habkarikába. De idén nem tudom, mihez kezdek! Elégettétek valamennyi tésztámat, így nem fogom tudni befejezni a bábokat, mire ideér a Mikulás. – A banya valóban szomorúnak tűnt, még az orrát is annyira lógatta, hogy a padlót söpörte vele.

– Ha segítünk új tésztát gyúrni, be tudod fejezni a készülődést? – kérdezte Fülöp.

A banya elmorzsolt egy könnycseppet.

– Azt hiszem, akkor igen.

– Segítünk, ugye, Rózsika?

A kislány bólintott.

– Nyomhatom majd én a cukormázat? – kérdezte mellé.

– Persze – felelte a banya. – De lássunk is munkához, különben nem leszünk kész idejében!

Azzal munkához láttak mind a hárman. A banya a hozzávalókat mérte ki, a gyerekek pedig tésztává gyúrták azokat, hogy aztán illatos mézesbábokat süssenek belőle a Mikulás örömére. Közben persze ők is nyalakodhattak egy keveset, mert úgy mégiscsak kellemesebben telik a munka.

 

 

(Kép forrása: http://elinlarsen.net/pepperkakehus-med-mal/)

A bejegyzés trackback címe:

https://irasokesamitasok.blog.hu/api/trackback/id/tr5214442928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.