Papírvilág

2015. július 10. - dryka

Rita a nappali mentazöld szőnyegén rajzolgatott. Az előtte fekvő hófehér papírlap lassan megtelt színekkel. Először egy pirospozsgás arcocska jelent meg két égkék szemmel, pisze nózival és piros szájjal. A kerek kobakot barna, fonott copfok borították. A papírkislányra napsárga háromszögruha került, amelyből két láb és két kéz kandikált ki. Miután a rajzbaba elkészült, Rita elégedetten megszemlélte, majd állát a színes ceruza végére támasztotta, és azon töprengett, mi hiányzik a képről. Végül eszébe jutott, és a sárga ceruzát barnára cserélte.

A lapról hamarosan egy barna-fehér foltos kutya nézett gombszemével a külvilágba, rövid farkát minden bizonnyal csóválta is volna, ha meg bírná mozdítani.

Rita ezután ollót fogott kis ujjai közé, és óvatosan körbevágta a kislányt és a kutyát.

– Te leszel Kitti – mondta Rita a babára nézve –, te pedig Bodri.

A papírkutya fekete szeme boldogan megcsillant a ráeső napfényben.

Rita örömmel fogta kezébe papírjátékait, mozdulatokat és hangot adva nekik életre keltette őket. Kitti vidáman nevetgélt, ahogy a régi, összemaszatolt papírautóban lobogtatta a fonatait a szél, Bodri pedig csaholva futott utána, hogy ő is beugorhasson a négykerekűbe. Azonban a játék hevében Bodri farka váratlanul beszorult Rita térde alá, és leszakadt. Rita csalódottan szemlélte a most már farok nélküli kutyát, és azon gondolkodott, hova rakhatta a ragasztót, amikor a konyhából anyu hangját hallotta.

– Rita, kérlek, segíts levinni a szemetet!

Rita gondterhelt sóhajjal ejtette a kezét a szőnyegre.

– De anyu, most nem érek rá, meg kell ragasztanom Bodri farkát.

– Bodri? – kérdezett vissza anyu.

– A papírkutyám. Azaz Kittié, a papírbabámé.

– Majd később megragasztod, vagy rajzolsz egy másik Bodrit, de most gyere.

Rita egy sóhaj kíséretében megadta magát, és kezében a figurákkal kisétált a konyhába.

Két kisméretű, megtömött zsák ücsörgött az ajtóban. Egyikben a papírok bújtak meg, másikban a műanyagok. Rita a kezében tartott papírbabára, a szakadt farkú kutyára és a maszatos autóra pillantott, majd hirtelen ötlettel beledobta őket az egyik zsákba.

– Rita, megmondtam, hogy a papírt ne a műanyagosba dobd! – szólt rá anyu.

A kislány a szemét forgatta, nem értette, miért kell szétválasztani a szemetet egymástól, hisz a másik kukában is csak szemét van, még ha nem is azonos fajtájúak. Hiába magyarázta el anyu már számtalanszor, ő továbbra sem látta az értelmet a szelektálásban. Végül durcásan áttette a játékait a másik zsákba, majd felnyalábolta azt, amelyikben a papírok lapultak, anyu pedig a másikat, és elindultak lefelé.

A lépcsőházból leérkezve összefutottak a szomszéddal, Rózsa nénivel, aki éppen a ház előtti virágokat ápolgatta. Rózsa néni pufók asszonyság volt és folyton virágmintás ruhát hordott, ezért Rita magában csak Labdarózsa néninek hívta – azért csak magában, mert anyu mindig haragudott, ha így nevezte. Pedig pontosan úgy néz ki, mint az óvoda melletti bokron lévő gömbölyű virágok – vélte Rita. A nénit még az jellemezte, hogy nagyon sokat beszélt. Most is azonnal ráköszönt anyura, és már sorolta is, kivel mi történt a házban, mesélt a gyerekeiről és az unokáiról. Rita egy ideig türelmesen álldogált anyu mellett, majd egyre nyugtalanabbul topogott apró lábaival. Őt nem szórakoztatta a sok beszéd, így tekintetével egy pillangót figyelt, ami szabadon szállt egyik virágról a másikra.

Rita kezét a papírokkal teli zsák súlya egyre jobban húzta lefelé, ezért úgy döntött, nem vár tovább, majd ő kidobja a szemetet. Kivette anyu kezéből a másik zsákot, és elindult.

– Rita, hova mész?

– Csak átmegyek a másik lépcsőház elé, mert ott vannak a rózsák.

– Rendben, de maradj ott. Mindjárt jövök én is.

Ritának azonban nem állt szándékában ott maradni. Egyenesen a konténerek felé haladt.

A szelektív kukák a háromemeletes bérháztól kétsaroknyira, a sima szemetes konténerek pedig közvetlenül a bérház melletti járda oldalában voltak, és Ritának semmi kedve nem volt annál messzebbre menni. Óvatosan körbetekintett, hogy nem figyelik-e, és amikor látta, hogy anyut még mindig lefoglalja Labdarózsa néni, a konténerekhez futott, beledobta a zsákokat, és már rohant is a ház sarkánál pompázó rózsákhoz.

Miközben a vörös és sárga virágokat szagolta és figyelte, ahogy a méhecskék virágport gyűjtenek róluk, kaparászó és dörömbölő hangok ütötték meg a fülét. Körülnézett, de semmit nem látott, ami a zaj forrása lehetne. A hangokat azonban továbbra is hallotta. Lábujjhegyen követte őket, egészen a kukáig, amelybe az imént a szemetet dobta. Próbált még jobban pipiskedni, de nem tudott beletekinteni, ezért fogott egy követ, és arra állt. Így már belelátott, és a látványtól hatalmasra kerekedett a szeme. Kitti és Bodri dörömbölt riadtan a konténer falán, miközben több tíz vicsorgó szemét közeledett feléjük. Kitti feltekintett.

– Rita, kérlek, segíts! Megtámadtak minket a csokipapírok és a mustáros üveg.

Rita benyújtotta a karját, próbálta elérni Kitti papírkezét. Csakhamar sikerült is neki, azonban ahogy ujjaik összeértek, Rita egyre kisebb és kisebb lett, míg végül ő is papírbabává változott, és sikítva behullott Kitti és Bodri mellé.

– Oh, jaj, most mi lesz? – kapta a szája elé a kezét Kitti.

Egy vicsorgó üdítős doboz sárga cseppeket köpött feléjük.

– Piszkos lesz a ruhám – kiáltott fel Rita.

– Az enyém már piszkos. Egy túró rudi csomagolása mellé dobtál a zsákba. Bodri pedig egy joghurtos dobozba esett – mutatta Kitti a foltjaikat.

– Sajnálom – szégyellte el magát Rita. – Most már értem, anyu miért mondja mindig, hogy a papírt külön dobjam a műanyagtól.

A kislány körbenézett, és felfigyelt a papírautóra.

– Az autóval át tudunk törni a dobozokon, és a konténer másik oldalán nincs senki – javasolta.

Mindhárman beültek, és a kocsi szélsebesen tört utat a gyűrűt alkotó támadók között. A másik oldal valóban néptelen volt, így több idejük maradt gondolkodni, hogyan is menekülhetnének meg. Végül Ritának jutott eszébe a megoldás.

– Álljunk egymás hátára, és ha sikerül kimásznom, akkor keresek valamit, amivel ki tudlak szedni titeket.

– De hisz most már te is papírbaba vagy – mutatott rá Kitti. Bodri ezt csaholással erősítette meg.

Rita szomorúan nézett végig magán.

– Igazatok van. De hátha visszaváltozom kislánnyá, ha a konténeren kívülre kerülök – csillant fel a szeme.

– Próbáljuk meg – egyezett bele Kitti és Bodri.

Bodri felmászott az autó orrára, Kitti felállt a hátára, majd felsegítette Ritát a vállára. Rita most már elérte a kuka szélét, és könnyedén felhúzta magát. Egy pillanatra ugyan megingott, de szerencsére nem zuhant vissza. Meglóbálta papírkarjait, és elrugaszkodott a járda felé. Ahogy szállt a levegőben, teste egyre hosszabb és szélesebb lett, és már valódi kislányként ért földet. Azonnal keresett egy hosszú ágat, és ismét a kőre állva benyújtotta játékainak. Kitti és Bodri belekapaszkodott, Rita pedig kihúzta őket, éppen idejében, ugyanis a mustáros üveg készült ráugrani a papírkutyára.

– Rita, mit csinálsz? Mondtam, hogy várj meg – szólt anyu hangja a kislány háta mögül.

Rita megdermedt, majd megpördült a sarkán.

– Meg kellett mentenem Kittit és Bodrit, mert a többi szemét megtámadta őket.

– És hogy került Kitti és Bodri a konténerbe?

Anyu tekintete haragos volt, Rita lehajtotta fülig pirult arcát, és lábával apró köröket rajzolt a betonra.

– Ne haragudj rám, anyu! Ígérem, többet nem teszek ilyet. Ezentúl mindig elmegyek a színes kukákig.

Anyu kézen fogta a kislányát, és elindult vele a két sarokra lévő gyűjtőkhöz. Megálltak a kék előtt, amelyen az a felirat díszelgett, hogy „Papír”, és a betűk mellett rajzokkal is jelezték, hogy senki se tévessze el.

– Ide bedobhatod őket – mondta anyu.

Rita nagy szemekkel nézett fel rá, szája kérdésre nyílt, anyu azonban megelőzte a válasszal.

– Az ide dobott papírt újrahasznosítják, így ha a babáid ide kerülnek, később lehet, hogy újra találkozhatsz velük, igaz nem ilyen formában. De az újrahasznosított papírból ismét csinálhatsz Kittit és Bodrit.

– Tehát akkor itt biztonságban lesznek? Nem támadja meg őket a többi papír?

– Nem, mert papír nem bánt papírt. Az üdítős doboz és a csokipapír viszont nem szeretik a rendes papírt.

– Akkor ide dobom őket – mondta Rita, és elbúcsúzott a játékaitól.

Kitti vidáman integetett a többi papír közül, Bodri pedig a nyelvét kidugva csóválta farkincája maradékát.

– Legközelebb csak ide dobom a papírt – ígérte Rita.

– És így a környezetet is óvod. Ráadásul még néhány fát is megmentettél.

– Tényleg? – csodálkozott el a kislány.

– Bizony. Hiszen ha újrahasznosíthatják a papírt, akkor kevesebb fát vágnak ki.

Rita boldog volt, hogy a játékain kívül még fákat is mentett. Majd csillogó szemmel elmesélte anyunak, hogyan változott ő is papírbabává, és menekültek meg Kittivel és Bodrival a támadó mustáros üvegtől és a köpködő üdítős doboztól.

A bejegyzés trackback címe:

https://irasokesamitasok.blog.hu/api/trackback/id/tr857615234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.