A zebracsíkos sárkány

2015. július 10. - dryka

Zöldbarlang sárkányai nagy mulatságra készültek, ugyanis másnap volt esedékes az éves királylány-rablás. Az idei év kiszemeltje Százlovagvár királyának leánya volt. Minden sárkány lelkesen készült az eseményre. Egyik-másik még most is edzett, hogy a legjobb formáját hozza, és ő legyen az, aki elrabolja a királykisasszonyt, mások pedig habzsolták magukba az ételt, mert attól érezték magukat még erősebbnek. Voltak, akik keresztrejtvényt fejtettek, mondván, hogy az elrabláshoz nem erőre, hanem furfangra van szükség.

Csupán egyetlen sárkány figyelte szomorúan a társait, és bánatosan lesütött szemmel vonult vissza az egyik barlangfal mögött megbújó lakásába. Ő volt Gombi. Hogy miért szomorkodott annyira? Míg fajtársai egytől egyig zöldek voltak, addig Gombit fekete-fehér csíkok borították, akár egy zebrát. Emiatt őt minden évben kizárták a versenyből, ugyanis amíg a többiek bele tudtak olvadni a fák lombjainak zöldjébe és a leveles bokrok sűrűjébe, vagy dobnak álcázva magukat meglapulni a zöldellő fűszálak között (bár ez utóbbi eléggé kockázatos volt, tekintve a sárkányok méretét), addig Gombit azonnal észrevették az emberek, és üldözőbe vették. Ezáltal pedig a verseny is meghiúsult, mert üldözés közben a katonák egyre-másra belebotlottak az elrejtőzött sárkányokba is.

Gombi tehát nem vehetett részt a királylány-rablásban, és emiatt igencsak elkeseredett. Ott ült levelekkel kibélelt ágyán, bánatába burkolózva, orrlyukain minden sóhajnál füst gomolygott kifelé és beterítette a szobát – bár Gombi szemét annyira elhomályosították sárkánykönnyei, hogy anélkül is elmosódottan látta azt. Egyszer csak gondolt egyet, kitörölte szeméből a könnyet – kis tócsát hozva létre így a szoba közepén –, és elhatározta, hogy idén másként lesz. Nem foglalkozik a tiltással, részt vesz a megmérettetésen, és ő lesz az, aki végül megkaparintja a királylányt.

Másnap, miután minden társa elhagyta a barlangot, Gombi lábujjhegyen utánuk osont. Aztán rájött, felesleges osonnia, mert a mérete miatt még a lábujjainak a talajra érkezése is kisebb földrengést okoz, és különben is jócskán magasra nőtt ahhoz, hogy ne vegyék észre. Repülni nem akart, mert úgy a többiek egyből meglátnák, így hát sietős sétára vette az ütemet, úgy lépdelt Százlovagvár ötventornyos épülete felé.

Az erdőben talált egy tavat, megmártózott benne, majd nedves bőrére zöld leveleket tapasztott, hogy azzal álcázza magát. Mivel a többiekkel ellentétben ő nem edzett a versenyre, és a tűző napsütést is nehezen tudta elkerülni, igencsak kifáradt a gyaloglásban és a levélgyűjtésben. Hátát egy hűs, borostyánnal benőtt sziklafalnak támasztotta, úgy fújta ki magát lógó nyelvvel. Háta mögött a fal váratlanul megmozdult. Gombi megfordult, és elképedve fedezte fel, hogy a szikla, amelynek támaszkodott, valójában csak összegabalyodott indák sokasága, amely mögött egy barlang szája rejtőzik. Gombi belesett az üregbe, és bár odabent sötétség uralkodott, úgy gondolta, hogy a járat pont a várhoz vezet, hisz az éppen szemben magasodott, mindössze a folyó választotta el az erdőtől. Elindult a sötét barlangban, és némi tapogatózás és csetlés-botlás után valóban kijutott, mégpedig a király borospincéjébe. Ezt nem őrizték katonák, mint a vár többi bejáratát, így gond nélkül felment a lépcsőn, és kilépett a virágoktól pompázó kertbe, ahol Százlovagvár királykisasszonya éppen egy rózsát szakajtott le a tövéről.

Gombi megrettent, hogy máris felfedezhetik, ezért a vár falához lapult. Csakhogy fekete-fehér csíkjai, melyekről a levelek már egytől-egyig lehullottak, nem rejtették el a szürke kövek között, sokkal inkább láthatóvá tették. A királylány, amint meglátta, azonnal sikoltozni kezdett. Gombi kétségbeesetten integetett a kezével, hogy hagyja abba, de a lány csak sikított tovább.

– Kérlek, királykisasszony, hagyd abba! Nem akarlak bántani! – kérlelte, ám látva, hogy a hangzavar nem csitul, reményvesztetten elpityeregte magát.

A királykisasszony döbbenten pillantott a hatalmas, sírdogáló szörnyetegre, aki így már nem is tűnt annyira félelmetesnek. Csak ekkor nézte meg alaposabban, és feltűnt neki különös mintázata. Egy-kettőre abbahagyta a sikítást, és fejét érdeklődve oldalra billentette.

– De fura színed van! – állapította meg.

– Sajnos én másnak születtem, mint a többi sárkány.

– Miért sajnos? Hisz ettől egyedi vagy.

– Az egyediségem miatt zártak ki a versenyből – nézte szomorúan a lábát Gombi.

– Miféle versenyből?

– Az éves királylány-rablásból. Mivel nem tudok elrejtőzni, lebuktatom a többieket is.

– Szóval azért jöttél, hogy elrabolj engem?

– Iiigen – felelte Gombi kissé elszégyellve magát, bal lábával apró köröket rajzolgatott. – De nem bántalak! A verseny után elengedlek. A többi sárkány egy toronyba cipelne, és ott tartana fogva mindörökre, de én csak meg szeretném nyerni a versenyt.

A királylány elgondolkodott.

– Megígéred, hogy nem esik bántódásom, és utána hazajöhetek?

Gombi bólintott.

– Hát, legyen. És még segítek is neked, hogy elbújtass – ajánlotta a lány. – Az erdő közepén áll egy égig érő torony. Hófehérek a falai, és kívül-belül benőtte egy fekete futónövény. Ott tökéletesen el tudunk rejtőzni.

Gombi hálásan tekintett a királykisasszonyra, majd a barlangon át elmentek az égig érő toronyhoz, onnan figyelték, ahogy a többi sárkány egymás után megérkezik a várba, és egyesével átkutatják mind az ötven tornyot, ám a királylánynak nem lelik nyomát.

Időközben a katonák is észrevették a királykisasszony eltűnését, és ők is keresni kezdték, azonban csak sárkányokat találtak mindenütt. Alaposan ellátták a bajukat, a sárkányok megtépázva szálltak vissza Zöldbarlangba.

Az őrök bejárták az erdőt. Az égig érő tornyot is átkutatták, de a hófehér falat befutó fekete növény indái között meglapuló csíkos sárkányt nem vették észre. Pedig ha észrevették volna, meglelték volna a mögötte megbújó királylányt is. Tanácstalanságukban a fejüket vakarták.

A király kihirdette, hogy aki rábukkan a lányára, annak adja a kezét és fele királyságát. Jöttek is a királyfiak tömegével, keresték-kutatták a lányt, még a kövek alatt is megnézték, de egyikük sem járt sikerrel.

Végül Gesztenyevár királyának fia is megpróbálkozott. Az ifjú más volt, mint a többiek, ugyanis az egyik szeme fekete, míg a másik fehér volt, és meglátott olyasmit is, ami mások előtt rejtve maradt. Ő is átkutatta a várat, mind az ötven tornyot, sőt, még Zöldbarlangot is, de a királylányt ő sem lelte. Szomorúan bandukolt vissza Százlovagvárba az erdőn át, amikor meglátta az égig érő tornyot. Gondolta, nincs vesztenivalója, megnézi, nem rejtőzik-e ott a királylány. Fel is fedezte a sárkányt a fekete növény között, és vele együtt megtalálta a lányt is. Azonnal megragadta a kardját, és párbajra hívta a sárkányt, ám az ahelyett, hogy tüzet okádott volna a királyfira, elkezdett pityeregni, és csak még jobban az indákhoz lapult. Gesztenyevár királyfija ezen igencsak megdöbbent, mire Gombi és a királylány elmagyarázta neki, hogyan is történt az elrablása. A királyfi, elnézve a sárkányt, úgy érezte, ő és Gombi hasonlítanak egymásra, ezért nem bántotta.

Százlovagvár királya hatalmas lakodalmat csapott megkerült lányának és Gesztenyevár királyfijának, amit az ifjú pár kérésére az égig érő toronyban tartottak meg, így Gombi is részt vehetett az ünnepségen. A fekete-fehér csíkos sárkány büszkén feszített a hófehér falat befutó fekete indák rejtekében, hisz nemcsak az idei versenyt nyerte meg, de ami a legfontosabb, barátokra is talált a királylány és a fekete-fehér szemű királyfi személyében, és ezentúl ő védelmezte az ifjú párt és a királyságukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://irasokesamitasok.blog.hu/api/trackback/id/tr437615360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.