A Mágus

2015. július 10. - dryka

(A Novus művészeti weboldal A tegnap képei c. novellapályázatának II. helyezettje.)

Andris piros arccal, lihegve rohant be barátja házába, még a kaput sem csukta be maga mögött. Karcsi a szobája szőnyegén játszott.

– Nem megyünk megnézni a Mágust – közölte köntörfalazás nélkül. – Anyuék azt mondták, túl kicsi vagyok hozzá.

– Mi is itthon maradunk. Mindenki ott lesz, az egész ovi. Csak mi nem. – Karcsi bánatosan pöccintette arrébb a matchboxot.

Andris lehorgasztotta a fejét, hogy elrejtse a szeméből kibuggyanni készülő könnycseppet. Egy ideig némán tologatták a színes kisautókat, mígnem Karcsi tekintete felcsillant.

– A padlásunkról láthatunk mindent! – rikkantotta el magát. – Pont a tóra néz az ablak. Menjünk! Anyuék úgyis tévéznek. – Felpattant, és a padlásfeljáró felé futott.

– Várj! – kiáltott utána Andris.

Karcsi megtorpant.

– Talán már nem érdekel a Mágus?

– De igen! De vigyünk magunkkal enni.

– Igazad van – felelte Karcsi, és a konyha felé vette az irányt, ott székre állt, és kiszedett a szekrényből egy tábla csokoládét. A hűtőben talált dobozból tejet töltött két bögrébe, az egyiket Andris kezébe nyomta. A kisfiú fülig érő mosollyal elvette, és óvatosan követte pajtását fel a lépcsőn.

A padlásablak egészen a padlóig ért. Elé terítettek egy régi, rongyos pokrócot, és kényelmesen elhelyezkedtek rajta.

– A Mágus a legnagyobb varázsló – kezdte Karcsi. – Egyszer egy egész lovat eltüntetett.

– Pisti a nagycsoportból meg azt mesélte, hallá változtatott egy kengurut. Méghozzá aranyhallá! Utána az emberek kívánhattak a haltól, és mindenki vágya teljesült.

Karcsi tátott szájjal hallgatta, majd összevonta a szemöldökét.

– Mi az a kenguru? – kérdezte.

– Azt nem tudom, de valami vízben élő dolog lehet, mert előtte biztos ki kellett fognia, hogy át tudja változtatni.

– Ha nagy leszek, én is varázsló leszek! – jelentette ki Karcsi. – Mint a Mágus, csak nagyobb. És eltüntetek mindent. És átváltoztatok mindent.

– Komolyan?

– Ühüm. És te leszel a segédem.

– Jó, de majd én is akarok mágus lenni egy kicsit – felelte Andris, majd belekortyolt a tejbe.

Kinéztek az ablakon, a város szélén elterülő tóra, ahol már készen várta a vízi színpad az egyre gyülekező nézősereget. A kihelyezett székek sorra megteltek, ahogy a nap lebukott a nádak mögött, átengedve helyét a fényesen világító teliholdnak. Csillagok ragyogtak fel milliónyi szentjánosbogárként, hogy aztán a tó sötét víztükrén megduplázódjanak. Ahogy a színpadon felcsaptak a fáklyák lángoszlopai, a két gyerek szeme úgy kerekedett ki egyre jobban az ámulattól. Tűzzsonglőrök bukkantak elő a színpad sötétjéből, körülöttük megannyi lángcsóva táncolt, mintha a tűzisteneket dicsőítenék apró, ám mégis hatalmas rajongóik. A háttérben halk dobszó hangzott fel. Kisvártatva szikár férfi lépdelt az úszó sziget közepére, mögötte alázatos követőként suhant fekete köpenye. A férfi a tenyerébe fújt, mire tüzes betűk lángoltak fel a színpad feletti sötét égbolton: MÁGUS.

– Ő az – suttogta Andris.

A Mágus körbejárt a segédei között. A fények kialudtak. Egy csattanás, és hatalmas lángparipa vágtatott végig a vízen. A közönség ámulattal figyelte a produkciót. A lángparipa váratlanul madárrá változott, majd leszállt a színpad közepére, és visszaváltozott a Mágussá. A nézőtéren tapsvihar tört ki. A Mágus meghajolt, karjával suhintott egyet. Lángerdővé változott körülötte minden: lángfák magasodtak, lángnyulak ugráltak. Letette a cilinderét, az egyik lángnyúl beleugrott. A bűvész a közönség felé hajította az égő kalapot. Az emberek ijedten hőköltek hátra. Ekkor a kalap szétrobbant, és apró, színes tűzijátékok villantak fel.

A Mágus ismét sötétbe borított mindent, és átadta a terepet a tűzzsonglőrjeinek. A dobszó felerősödött.

– Most jön a nagy mutatvány – lökte meg Karcsi Andrist. A fiúk még inkább az ablakhoz tapadtak, tenyerüket az üveghez szorították.

A Mágus kinyújtotta az egyik karját, úgy suhant fel-alá a nézők előtt. A tűz sejtelmesen hol elhalványult, hol aprókat sercent, parazsat szórva a levegőbe.

Andris és Karcsi még a lélegzetüket is visszafojtották izgatottságukban.

A Mágus ekkor megállt a színpad közepén. Mindkét tenyerét az ég felé emelte. Feje felett egyre hatalmasodó tűzfelhő terebélyesedett. A dob pergése felgyorsult. A tűzfelhő földet rengető csattanással csapódott a nézőtérre. Sötétség borult a tóra és a környékére.

A fáklyák rövidesen ismét felizzottak, halvány, vörös fénybe vonva a színpadot. A nézőtér székei üresen álltak. A Mágus tenyere felett izzó lánggömb lebegett, benne ezernyi apró, kéken pislákoló ponttal.

A fiúk tágra nyílt szemmel várták, hol bukkan fel a közönség.

– Tényleg mágus akarok lenni! – suttogta Karcsi.

A Mágus elmosolyodott, ahogy a gömbre tekintett, majd a színpad végébe ment, ahol kis, fekete asztalon egy táska várta. Beletette a gömböt, és rákattintotta a zárat. A tűzzsonglőrök addigra összepakoltak mindent, és mesterük mellé álltak. A Mágus suhintott egyet a karjával.

A színpad ugyanolyan üressé és sötétté vált, akárcsak a nézőtér. Mindössze egy apró, egyre halványodó lángocska jelezte ottjártukat.

1398244555_76.png

 

 

http://novus.gportal.hu/gindex.php?pg=36576280

A bejegyzés trackback címe:

https://irasokesamitasok.blog.hu/api/trackback/id/tr587615226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.