Ajándék

2016. szeptember 01. - dryka

Alfréd izgatottan állt a zebra előtt. Kócos haján ferdére csapott kalap fityegett, zakója felhajtóján egy odacsíptetett kis plüssfigura tekintett a világba szerteszét, nadrágja pedig pont olyan rövidre volt szabva, hogy kilátszódott alóla két különböző színű zoknija. Ujjait ki-be nyitogatta, de mivel a tenyere már jócskán megizzadt ettől a mozdulatsortól, inkább szétterítve hagyta őket, bár nehezére esett, hogy ne csukja össze újra meg újra.

 

Az úton elhaladó kanárisárga autó végre olyan távolságba veszett, hogy Alfréd már csak egy pöttynek látta, így úgy gondolta, ideje neki is átkelni a túloldalra. Miután elment ez a zöld… Aztán a kék. Nem, még egy narancssárga is jön. Végül annyi autó száguldott el előtte, hogy úgy döntött, jobb még maradni egy ideig. Előhúzta zakója ujjából ingének mandzsettáját, és most annak egyik csücskét morzsolgatta. Még egy autó, és még egy. Aztán végre átmehetett.

Az előtte elterülő park fűszálain megcsillant a napfény, Alfréd pedig követte. Aztán a következő szálról visszaverődőt is, és így haladt egyre tovább, míg olyan messzire nem ért, hogy már a keskeny folyón úszó kacsákat számolta. Öt pár hápogott a tetején. A sodrás lassan siklott el mellettük, mindig csak egy picit hullámozva őket odébb. Az egyik fűszálon egy csiga mászott, a fű pedig annyira meghajlott alatta, hogy a csiga már egy külön neki kialakított hídon kelt át az alatta húzott kis földsánc fölött.

Alfréd továbbsétált. Már az opera épületénél állt. Az emberek sietősen mentek ki és be, némelyek pedig kényelmesen szállingóztak az előadásra. Nem messze tőle egy cukorkabolt kínálta édességeit. Alfréd betért oda. Megállt a csokoládék előtt, és felváltva tekintett a táblásakra és a szeletekre. Szelet vagy táblás? Szelet vagy táblás? Végül a szelet mellett döntött, de csak miután magában eldúdolt egy dalt. Annak utolsó traktusa pedig éppen egy epresre esett, így hát Alfréd azt vette meg. Zakója zsebébe csúsztatta a kifizetett finomságot, megnézte, hogy az apró plüssfigura még mindig a helyén van-e, majd folytatta útját.

Rövidesen egy boltíves bejárathoz ért, melynek két oldalát elefántok őrizték. Alfréd a pénztárhoz sétált, vett egy jegyet. Ráérősen közeledett ez egyik, a többinél jóval rendezetlenebbnek tűnő kifutó felé. A ketrec rácsaira zöld futónövények tekeredtek, mögöttük pedig ugyancsak zöld növényzet uralkodott. Egy-két fa nyúlt az ég felé – pár év múlva talán elérik.

Alfréd várakozóan nyújtogatta a nyakát, de nem látott mozgást. Kissé csalódottnak érezte magát, amikor is az egyik levél megrezdült. Alfréd közelebb húzódott a rácshoz, ujjait beleakasztotta a résekbe, és várt. Türelmesen várt. Egyszer csak egy szőrös fül bukkant elő, majd egy szőrös arc, amiben éjfekete gombszempár pislogott – mintha meg is csillantak volna Alfréd láttán. A szőrmók nyújtózott egyet, száját nagyra tátotta ásítás közben, szájszegletei egészen a füléig elhúzódtak. Majd nyammogott néhányat, és utána a rácshoz ugrált.

Alfréd lecsíptette a felhajtójáról a kis figurát, és begyömöszölte az egyik vasnégyzeten. A szőrmók elvette, forgatta, nézegette. Fehér, fekete pöttyös bunda. Maga elé húzta a farkát és a plüsshöz érintette. Ugyanolyan volt. Alfréd mosolyogva bólogatott. Egy ideig még figyelte, ahogy a bundásság játszik a kis plüssel, majd előhúzta zakózsebéből a csokoládét, kibontotta, és lassan majszolva, minden egyes falat ízét kiélvezve elindult haza.

A bejegyzés trackback címe:

http://irasokesamitasok.blog.hu/api/trackback/id/tr2511669630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.